2010. augusztus 17., kedd

Egy kisteherautó bérlés viszontagságai

A napokban elköltöztünk. Ment is minden flottul, kivéve a kisteherautó bérlés. Az első céggel egy héttel a költözés előtt lebeszéltük, hogy mikorra és meddig szeretnénk bérelni kisteherautót. Péntek reggel felhívom őket, hogy minden rendben van-e, mire kiderül, hogy nem lesz teherautónk, mert az előző bérlő úgy döntött, hogy nem hozza vissza a megbeszélt időpontra a járművet, hanem még marad egy hetet Olaszországban.

Az ügyintéző csak sajnálkozni tudott és többször elmondta, hogy Ő ilyenkor semmit se tud tenni, én meg nem értettem, hogy miért nincs ilyen esetre valami visszatartó erejű felár, amivel a pórul járt ügyfelet kárpótolnák a kellemetlenségekért?!Másik kocsit nem tudtak ajánlani, mert mind ki volt adva, de azt sem ajánlották fel, hogy a maradék fél nap alatt keresnek nekem egy másik céget, ahol még van szabad kisteherautó.

Azt mondtam az ügyintézőnek, hogy ha nekem ebből az ügyből anyagi károm származik, akkor azt át fogom rájuk terhelni. Erre berágott, hogy én miért fenyegetőzök, és milyen alapon, hiszen még nem is találkoztunk személyesen, nem kötöttünk semmilyen írásos szerződést!
Én úgy tudom, hogy a szóbeli, telefonos megállapodás ugyanúgy érvényes szerződésnek minősül, mintha írásban kötöttük volna meg azt.

Felelősséget nem vállalt, sőt még rám hárította, hogy Ő hívott előző nap (egyszer), de én nem vettem fel a telefont, pedig akkor már hamarabb megtudom, hogy nem lesz meg az a teherautó, amelyiket kibéreltem.

Búcsúzóul még adott egy telefonszámot, hogy talán azon kapok kisteherautót, de azon a számon előfizető nem létezett (vajon miért?!).
A kisteherautó keresést tovább folytattam, felhívtam vagy 10 számot, internetről, innen-onnan összeszedve, mire találtam egy kölcsönzőt, ahol másnapra még volt egy szabad járművük. Ez a kölcsönző az Alkotmány utcán volt, a korábban rossz hírű Autó-Nero autókereskedés helyén.

Megnyugodtam, hogy most már akkor lesz teherautónk a költözéshez, de éjjel jött az SMS, hogy késik az teherautó, 8 óra helyett majd csak fél 11-kor lehet átvenni. Másnap reggel felhívott, hogy akkor tényleg kérem a járművet? - mintha én tehetnék a késésről. Bocsánatkérés még a gondolataiban sem hangzott el, majd miután biztosítottam róla, hogy IGEN, KÉREM a járművet, még 2 SMS-t megeresztett, hogy még többet késik a kisteherautó és majd csak 12 után menjek be érte.

Reklamálni már nem is mertem, nehogy még erről a kisteherautóról is lecsússzak, így pulikutya módjára odasomfordáltam a kölcsönzőbe, ahol két kigyúrt kopasz-fejű, agyon tetovált, nem éppen bizalmat sugárzó fickó várt. Jobban számítottam rá, hogy megvernek, mint hogy kapok egy kisteherautót, de végül 12:20-ra meg lett a várva várt kisteherautó.
Szállítás közben még kiderült, hogy:
  1. A bal hátsó rugója annyira meg volt ereszkedve, hogy egyszer át kellett pakolnunk a dobozok felét, mert attól tartottunk, hogy a kerék hozzáér a kerékdobhoz.
  2. Nem volt éves autópálya matrica, így nekem kellett venni egy 1 naposat (+2500 ft).
  3. Nincs benne légkondi, így végig szenvedtük a 35 fokos kánikulát.
  4. A fülke a tiltó felirat ellenére is szét volt dohányozva.
Összefoglalva: megbízhatatlan, pontatlan, felelősséget nem vállaló bérbe adókkal találkoztam. Szerencsére nem költözök túl sűrűn, remélem legközelebb tisztességes vállalkozókkal hoz össze a sors!

2010. augusztus 9., hétfő

Skype hívó megjelenítése Drupal 6 -ban

Skype elérhetőségeket szerettem volna hozzáadni a Drupal 6-hoz, sok kutakodás, tesztelés után ezekre jutottam:

Profil mezőhöz:
Ez volt a legegyszerűbb, van hozzá kész modul, amelyik jól is működik: Skype status.


Blokkba:
A Profilokat node-dá alakítottam a Content profile modullal, adtam hozzá egy "field_skype" című cck mezőt. Ez a kód jeleníti meg a skype hívó linket, de csak ha az adott profil oldalon vagyok és meg lett adva skype azonosító:
if (arg(0) == 'node' && is_numeric(arg(1))) {
  if ($node = node_load(arg(1))) {
    if ($node->type == 'profile') {
      $skype_name = check_plain($node->field_skype[0]['value']);
    }
  }

  if (!empty($skype_name)) {
    print 'Hívj fel!';
  }
}
?>

Cck mezőben:
Többet akartam, mint hogy csak a hívó link legyen ott, valamint szerettem volna egy helyre tenni a többi elérhetőségi adattal is. 
Ezért létrehoztam egy computed field típusú cck mezőt, amelynek ezeket az értékeket adtam meg:

Számítási kód:
$node_field[0]['value'] = $node->field_skype[0]['value'];
Megjelenési forma:
$display = 'My status';


Status
Szerettem volna még az elérhetőségi státuszt is megjeleníteni, ehhez ezzel a kóddal bajlódtam, de nem sikerült rávennem a Drupalt, hogy az ellenőrzéshez elindítsa a javascriptet:
echo '';
?>
Ha van ötleted rá, kérlek írd meg!
Köszönöm!